Eredményes koldulás

A koldulás persze csak akkor ilyen eredményes, ha a hivatásos kéregető ötletes. Mert a koldusmesterség mégis valamiféle tulajdonlást igényel: birtokában kell lenni a módszernek, ami végül megnyitja az adakozók erszényét.

Victor Hugo: A párizsi Notre Dame című regényéből, a középkori krónikákból, peres anyagokból, és az olyan népkönyvekből, mint a Liber Vagatorum ismertek azok a fortélyok, amelyek segítségével a korabeli koldusbandák tagjai igyekeztek könyörületre bírni a hiszékeny polgárokat. Betegségszínlelés, és megdöbbentően primitív szerepjátékok segítették a nincstelen imposztort. De a siker záloga mégis a szavak erejében volt: minél meghatóbb történetet tudott kiötleni szerencsétlenségének okairól, annál sikeresebb volt a pénzszerzésben. Voltak, akik kárvallott kereskedőnek adták ki magukat, állításuk szerint vagyonukat szerencsétlenség, vagy rablók pusztították el. Volt, aki hadifogságból szökött rabként lépett föl. Akadt szentföldre induló fogadalmas zarándok, bűnbánó egykori utcalány, torzszülöttjét táplálni kívánó, szerencsétlen anya, hite miatt hazájából elűzött hittestvér… A lehetőségeknek csak a fantázia szabott határt.

A városokban úgy próbáltak gátat vetni a “kontár” koldusok efféle zaklatásainak, hogy saját koldusaikat céhekbe tömörítették, és igazolványokkal látták el. A hivatásos kéregető nem hazudhatott, hiszen mindenki ismerte – neki más módszerekre volt szüksége.

A szavak mágiája, a muzsika hatalma
A lényeg itt is: könyörületességre bírni a potenciális donátorokat. A régi városi koldus nem emlegethette föl saját elszegényedésének szomorú históriáját, hiszen általában koldusdinasztia leszármazottja volt; már ükapjának sem volt semmije. Ezért egyéb megható történetekkel rukkolt elő. Többnyire bibliai példázatokkal, mint amilyen a szegény Lázár története, illetve apokrif – a hagyományban élő, de a Biblia-beli szent szövegek közé be nem került – legendák előadásával próbálkozott. Egyik kedvenc volt az Arany János által is megverselt bolygó zsidó, Ahasvérus története, aki elűzte háza elől a kereszt súlyától elgyötört, megpihenni akaró Krisztust, s ezért örökös bolyongással büntették.

“…Újra fölkelt Jézus a kereszttel
Ránéz a zsidóra könnyes szemmel
Menj hát te is, hogyha nincsen szíved
És üldözzön a lelkiismeret.

Kerüld meg ezerszer a világot
De benne sehol se találj nyugtot
Így szólt Jézus keseredett szívvel
És üldözzön a lelkiismeret.”

(Nagy Ilona: Apokrif evangéliumok, népkönyvek, folklór)

Amint látható, a kéregető nemcsak a lelkiismeret furdalására, esetleges isteni büntetés lehetőségére való hivatkozással él. Egyéb “szolgáltatással” is tartozott: mondanivalóját versbe szedve, énekelve adta elő. Ezzel egyrészt növelte produkciójának értékét, másrészt öntudatlan pszichológiai érzékkel talán azt is megsejdítette, hogy a zene kiválóan alkalmas az érzelmi ráhangolódás elősegítésére közönségénél. Az előadás saját öntudatát is növelhette: nem egyszerűen kéregetett; “előadott”, s ezért “honoráriumot” kapott. Az efféle koldusénekek egy része írásokban is megőrződött – mendikás énekeknek nevezik őket.

Az énekes koldulás hagyománya egészen a legutóbbi időkig fennmaradt. E sorok írója is találkozott énekes koldussal; egy romániai cigányasszony ezzel a módszerrel próbálkozott Budapesten a metrón. Gyönyörű, erős és kifejező énekhangján szenténekeket adott elő kényszerű közönségének. Módszere mégsem bizonyult túl gyümölcsözőnek, lévén, hogy az utasok közül senki sem tudott románul.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.